Zságot András: Szerelmünk

Zságot András egyfelvonásos színművét olvashatja itt boldog s boldogtalan.

Zságot András

 

Szerelmünk

 

Színmű egy felvonásban

 

Szereplők:       Olga

                        Valter

                        Egy hang

 

Szín: egy kisvárosi cukrászda

 

1.felvonás

 

1.jelenet

 

Olga, Valter

 

Valter: Miért akartál velem beszélni?

Olga: Mit gondolsz?

Valter: A barátnőd biztos megint meglátott engem, hogy valakivel csókolóztam.

Olga: Pontosan.

Valter: Ez idővel megszűnik ám.

Olga: Sokszor ígérted.

Valter: Meg egyre jobban tetszel.

Olga: Ennek örülök, de sajnos nekem egyre kevesebb kedvem van veled találkozni.

Valter: Pedig te hívtál most ide.

Olga: Miért nem javulsz meg? Olyan kiváló barátaid vannak, példát vehetnél róluk.

Valter: A legjobb barátaim már mind házasok.

Olga: S te?

Valter: Egy-két hónap.

Olga: De nem én leszek a boldog hitves, azt ugye tudod.

 

(Pillanatnyi csend.)

 

Valter: Most nagyon megharagudtál.

Olga: Már akkor, amikor az első félrelépésedről hírt kaptam. Ez kisváros, itt nem tudsz titkot tartani.

Valter: Megbocsáthatatlan bűn?

Olga: Az. Miért, nem az? Én csak várom örökké, mikor találkozunk, te pedig párhuzamosan szerelmeskedsz.

Valter: Mi volt a munkahelyeden?

Olga: Szakítani fogunk Valter, kértem már sokszor, maradj hűséges. Mást keresek, szeretlek, de mást keresek.

Valter: Majd holnap beszélünk.

Olga: Holnap már nem beszélünk Valter. Most beszélünk utoljára.

Valter: Azért majd felhívlak.

Olga: Holnap már tiltott számod lesz.

Valter: Csak meg ne bánd!

Olga: Ma este lefekvéskor majd bánom, holnap már nem!

Valter: Menjünk el valami kiállításra?

Olga: Egyedül, Valter, egyedül. Most egyedül leszel. S ha nem tanulsz ebből, még az se kizárt, hogy egyedül öregedsz meg.

Valter: Amikor először megtudtad, hogy megcsaltalak, még nevettél is.

Olga: S a pokolba kívántalak.

Valter: Nem hittem volna, hogy így lesz vége. Alig vannak emlékeink.

Olga: Elég sokat gyötörtél. Talán meg kellett volna fenyegetnem először téged, hogy észre térj, de nem gondoltam, hogy ennyire semmibe veszel. Gondolkodj Valter, s éld másképp az életedet, mert tényleg senki nem marad melletted így. S most elhagylak, nagyon nagy fájdalom nekem ez Valter, de így nem bírom megfogni a kezedet, a világ végére is elmenekülnék előled, mert hűtlen voltál. Szia Valter!

Valter: Szia Olga!

 

(Olga kimegy a színpadról.)

 

2. jelenet

 

Valter

 

Valter: (feláll a székről, a nézőkhöz beszél) Tisztelt közönség, nagyon szerettem Olgát. Kővé váltam, annyira meglepett, hogy szakított. Hogy elhagyott, hogy magányra ítélt engem. Másfél évig tartott a szerelmünk, én egyre jobban imádtam őt, ő pedig egyre jobban megutált engem, de ezt csak a legvégén árulta el. S én végig azt hittem, ő is megőrül értem, ahogy én őérte.

            Mi lesz most? Mikor felejtem el? Vagy most már mindig emlékezem majd?

            Ah, nem is tudom, hónapról hónapra egyre jobban megszoktam és kívántam a jelenlétét. Mindent elmondtam neki, s olyan remek tanácsokat adott!

            S most nincs. Most nincs senki, mi lesz velem, Istenem, mi lesz velem?

 

(Egy másodpercnyi sötétség.)

 

3. jelenet

 

Valter, Egy hang

 

Egy hang: Pár évvel később.

Valter: (a széken ül, üdítőt iszogat)

 

(Olga jön.)

 

4. jelenet

 

Olga, Valter

 

Valter: (feláll) Szia Olga!

Olga: Szia Valter. Nem késtem sokat?

 

(Leülnek.)

 

Valter: Néhány évvel ezelőtt úgy váltunk el, hogy soha többet nem találkozunk. Ezért nem baj, ha késtél is kicsit.

Olga: Megkaptam a leveledet, hogy beszélni szeretnél velem, gondoltam, meghallgatlak.

Valter: Olga, még mindig hiányzol.

Olga: Ezt szeretted volna mondani?

Valter: Ezt.

Olga: S egyébként hogy szolgál a kedves egészséged?

Valter: Kéthete belázasodtam. Ki is vettem pár nap szabadságot.

Olga: S ki főzött teát neked?

Valter: Magam, magam.

Olga: Te tényleg szerelmes vagy még mindig belém.

Valter: S te?

Olga: Valter, én annyit idegeskedtem melletted, hogy már nem hiányzol. Néha eszembe jutsz, de nem hiányzol.

Valter: Most már hűséges lennék.

Olga: Neked az volt a hivatásod mellettem, hogy folyton megcsalj. Ki tudja, ki szerette jobban a másikat?

Valter: Biztos te. Akiben fel sem merül, hogy újra egymásnak örüljünk.

Olga: Mit dolgozol?

Valter: Hivatali ember maradtam.

Olga: Ugyanott?

Valter: Igen. Látod, hogy megbízható vagyok. Nem panaszkodnak rám. Szeretnek.

Olga: Akkor csak én voltam elátkozott a te életedben. Ne is mondd, hogy újra találkozgassunk, nem akarok újra arról hallani, hogy találtál magadnak valakit.

Valter: Rögtön a szakításunk után felhívtam azt a hölgyet, akivel utoljára csaltalak meg, de azt mondta, ne keressem. S a többit is, mind sorban felhívtam, de senki nem akart szóba állni velem. Így maradt a hivatal.

Olga: Szerettél utazgatni.

Valter: Azóta voltam Erdélyben s képzeld, elmentem Svédországba is, olyan sok jót hallottam a svédekről, meg hát elég nagy országuk van, gondoltam, meglátogatom őket.

Olga: S a nők?

Valter: Csak te, mindig, mindenhol csak te. Először nagyon hiányoztál, s aztán mostanában.

Olga: Pedig voltak nagy szerelmeid énelőttem is.

Valter: Őtölük ugyanúgy örökre elbúcsúztam, ahogy te éntőlem. Ki érti ezt? Valakire évekig gondol az ember, mást meg egy apró mosolyra se érdemesít. S akit egy apró mosolyra se érdemesít az egyik halandó, azért a másik még a vérét is kész volna kiontani. Nem tudom, ezeket a csodákat hogy magyarázzák némelyek.

Olga: Összeillettünk mi ketten, de nem minden tekintetben sajnos. Ezért hiányzom neked annyira, mert nem tudsz belenyugodni, hogy nem volt teljes a szerelmed.

Valter: Nem örülnél, lenne egy kis házunk, talán egy nyaralónk is, a Balatonnál. S minden apróságban egyetértenénk.

Olga: Nem hittem, hogy ennyire szeretsz. Nem is tudtam, amikor elolvastam a leveled, miért akarsz velem találkozni. Azt hittem, valami szakmai segítséget szeretnél kérni.

Valter: Talán ezerszer is felidéztem magamban, amikor először beszéltünk. Milyen jó volt! S aztán egyre jobb, hogy egy ember minden szavamat érti. Nem minden ember érti ám az összes mondatomat.

Olga: Biztos nagyon nyakatekert vagy néhanapján.

Valter: Igen, van, akivel úgy beszélgetek, hogy minden második szavam idegen kifejezés legyen, s imádom a körmondatokat, a bonyolult szerkezeteket.

Olga: S nekem miért nem mutatsz be ilyeneket?

Valter: Mert te mindenért megsértődsz és elhagysz.

Olga: Ha ennyire szeretsz, miért adsz okot rá?

Valter: Jaj, Olga, Olga, szépen rohanunk a halálba, vagy a jobb életbe, nem tudhatjuk, mi is vár, de nem nézünk senkit, csak az életet minket, hogy elérjük a célt.

Olga: Én tudom a célomat, semmiképp se a halál felé rohanok.

Valter: Van udvarlód?

Olga: Nem számít, ha meggyőznél, hogy veled érdemes találkozgatnom, bárkit elküldenék. Halljuk az egyetlen varázsmondatodat!

Valter: Nem sokban különbözünk az állatoktól. Ki tudja, ki gyászol mélyebben, s igazabban, mi vagy ők.

Olga: Ez két mondat volt, de nem találtad ki velük, mi is foglalkoztat mostanában engem.

Valter: Olga, felejtsd el az eddigi összes boldogságodat, s gyere velem Svájcba! Meglátogatjuk a mindig elégedett városokat.

Olga: Hogy felejteném el a múltamat? S mi lesz, ha a svájciak épp magukban ünnepelnek, amikor meglátogatjuk őket, s nem törődnek velünk?

Valter: Olga, menjünk el a törökökhöz, keressünk ott egy olyan kis házikót, amelynek csak egy szobája van, egy szobája, de az egy szobát hét ajtó védi, egymás után, keressük meg Olga ezt a házikót, menjünk be a szobába, s mondjuk ott egymásnak, hogy szeretlek.

Olga: Ilyen házak, ilyen szobák itt Magyarországon is vannak.

Valter: Eljössz? Megkeressük?

Olga: Nem. Még győzködj!

Valter: Te se boldog nem akarsz lenni, se azt nem akarod, hogy én boldog legyek.

Olga: Eljöttem hozzád és még mindig itt vagyok.

Valter: Hogy bármikor elbúcsúzhass. A végén kiderül, hogy megházasodtál.

Olga: Nyomozd ki!

Valter: Találkozunk még?

Olga: Nem hiszem. Most már nem haragszom rád, de boldogabb vagyok nélküled, mintha veled élnék.

Valter: Talán nem kellett volna kérnem, hogy gyere. Vagy megírhattam volna, hogy hiányzol, s ha nem válaszoltál volna, tudtam volna, hogy nem kell álmodoznom rólad.

Olga: Tényleg megírhattad volna, mit szeretnél. Biztos nem jöttem volna el, ha ez egy légyott lesz.

Valter: Csak a munkám marad.

Olga: Járj oda, ahol velem találkoztál! Háthas megjelenik a hasonmásom.

Valter: S ha nem, még jobban befészkeled magad az agyamba ottjártamkor.

Olga: (nevetve) Ezt akarom, ez a célom.

Valter: Itt fogunk maradni napokig.

Olga: Nem hiszem Valter. Én biztosan nem. Hamarosan hazaillanok.

Valter: Jó erősen megfogom a kezedet. Szerelmessé teszlek.

Olga: Valter, én örömlány lette.

Valter: (nevetve) Ne mondd, mert még jobban imádni foglak. Én meg örömfiú.

Olga: (komolyan) De tényleg.

 

(Rövid csönd.)

 

Valter: (nevet, de már nem annyira, mint az előbb) Majdnem elhittem. Te örömlány, elképzellek úgy.

Olga: (komolyan) Valter, örömlány lettem. Ne nevess, ez az igazság.

 

(Újabb rövid csönd.)

 

Valter: (komolyan) Olga, te megőrültél.

Olga: Nem, elegem lett belőletek, minden hitem elszállt, amit a szerelembe vetettem.

Valter: (magába zuhan, hallgat)

Olga: Megint elhagylak Valter. Azt hiszem, megint örökre.

Valter: Menjél Olga, nem tudom, mi lesz velem.

 

(Olga távozik.)

 

5. jelenet

 

Valter

 

Valter: (feláll az asztaltól, a közönséghez megy, nekik beszél) Tisztelt közönség, látták, rosszlány lett Olga. Mit tegyek, mit tegyek? Ezt nem tűröm, hogy a sors ily kegyetlen legyen velem, addig nem nyugszom, míg újra boldog nem leszek. Olgával. Egyszerű, nem hiszem el, hogy Olga rosszlány lett, én formálom az életemet, én alakítom olyanná, amilyenné akarom. Lássuk a következő jelenetet, mintha az előbbi nem is lett volna.

 

(Valter visszaül, Olga jön.)

 

6. jelenet

 

Olga, Valter

 

Olga: Szia Valter!

Valter: (feláll) Szia Olga!

Olga: Nem késtem sokat?

(Leülnek.)

 

Valter: Néhány évvel ezelőtt úgy váltunk el, hogy soha többet nem találkozunk. Ezért nem baj, hogy késtél egy kicsit.

Olga: Megkaptam a leveledet, hogy beszélni szeretnél velem, gondoltam, meghallgatlak.

Valter: Olga, gondold meg magad, ne tudjunk egymás nélkül létezni!

Olga: Valter, nem is tudom, mennyi idő telt el azóta. Én teljesen kiábrándultam belőled. Azóta élem a magam életét, látod, nem kerestelek.

Valter: Emlékezz, milyen boldogok voltunk, akkor biztosan újra együtt járunk majd mindenfelé, ha felidézed a történéseket.

Olga: Sokat nevettünk, az igaz, de mostanság nevetek én eleget a barátnőimmel, s a szerelem nem elhatározás kérdése.

Valter: Még egy hete se ismertük egymást, s elmentünk egy hétvégére az Őrségbe, milyen jó volt, összebarátkoztunk azzal a debreceni házaspárral, nagyon sajnálom, hogy többet már nem találkoztunk velük.

Olga: Este felvertük az Őrség csendjét, akkorákat nevettünk, s aztán aludtunk egy-két órát, és napközben is nagyon vidáman teltek a percek, szerintem az ottlakók hálát adtak az égnek, amikor végre hazajöttünk.

Valter: Igen, csak minekünk négyünknek volt akkor kedve nevetni, s mindenki azt hitte, berúgtunk, pedig semmit nem ittunk egész hétvégén.

Olga: Jó volt Valter, ebben igazad van.

Valter: Bárhova mentünk, mindig találtunk magunknak barátot, s a normális emberek meg is szerettek minket.

Olga: A szüleink közül szerinted ki szeretett a legjobban velünk lenni?

Valter: Talán apukád, egyszer nálatok névnapoztunk és már ötször elbúcsúztunk, de apukád hatodszor is kitalált valamit, csak hogy maradjunk még.

Olga: Igen, emlékszem.

Valter: S milyen jókat játszottunk!

Olga: Ez is igaz Valter, s milyen jó volt a régi barátokkal találkozni! S tapasztalni, hogy milyen értelmesek lettek. S nekem az okozott különösen örömöt, hogy senki nem panaszkodott, hogy szerencsétlenül járt, hogy boldogtalan lett, szóval többszörösen is elégedettek lehettünk az életünkkel Valter.

Valter: Elégedettek lehettünk az életünkkel, míg együtt keltünk, együtt feküdtünk le, de mostanság magányosan töltöm napjaimat, s inkább elkerülöm az ismerősöket, el az Őrséget is.

Olga: Pedig nem is vagyok olyan gyönyörű nő. S amikor együtt keltünk, együtt feküdtünk le, soha nem mondtad, hogy az idők végezetéig velem élnél egy lakatlan szigeten.

Valter: Mert természetes volt, hogy jókat nevettünk, nem tudtam elhinni a bejelentésedkor, hogy már nem szeretsz, hogy el akarsz hagyni.

Olga: Kínzod magad Valter.

Valter: Emlékszel a svájci két hétre?

Olga: Emlékszem, igen.

Valter: Arra is, hogy megbeszéltük, hogy a templomnál találkozunk, de ahogy később beszéltük, késtél valami negyedórát, én a keresésedre indultam, te ott vártál egy ideig, aztán te mentél el onnan, s én tértem vissza, de azért nagy nehezen végül megtaláltuk egymást.

Olga: S már mindketten milyen idegesek voltunk!

Valter: Főleg én, nem tudtam, mi történhetett veled, Svájc egy földi paradicsom, de azért ott se nullaszázalékos a bűnözés.

Olga: Én is nagyon féltem, hogy valami bajod esett. S közben hibáztattam magamat, hogy késtem, látod, Svájcban nagyon hálás voltam neked, hogy nem álltál le veszekedni. Pedig igazad lett volna.

Valter: S amikor végre neked lett igazad, akkor durr, szakítottál.

Olga: Jó volt Ausztriában is, síelni. Nem?

Valter: Miért nem találok azóta magam mellé valakit?

Olga: Mert mindig is lusta voltál, hozzá még a hasad is megnőtt, s kevesebb lány szereti a nagyhasúakat, inkább a kishasúakat kedvelik.

Valter: Jó, beszéljünk Ausztriáról, de figyeld meg, holnap nekivágok a városnak és addig nem nyugszom, míg ölembe nem ül a szerelem.

Olga: S velem mi lesz?

Valter: Ha akarod, te leszel a szerencsés.

 

(Olgának nem csillan fel a szeme.)

 

Valter: Ausztria?

Olga: Az is csodás volt.

Valter: Én alig tudtam síelni, te meg egyáltalán nem tudtál, de szerencsére nem törtük össze magunkat, s ott is nagyokat nevettünk.

Olga: Illedelmesebben Valter, először engem említs, utána magadat, először rólam mondd, hogy nem tudtam síelni, utána magadról, hogy te kicsit tudtál.

Valter: S te? Te is előrevetted magadat.

Olga: Kölcsönkenyér visszajár.

Valter: Ausztriát nem felejtjük.

Olga: Bár a portás nem szeretett minket.

Valter: (nevet) Ő tényleg nem, pedig minden módon a kedvében akartunk járni.

Olga: Még bonbont is vittünk neki, de nem fogadta el.

Valter: Talán nem kellett volna neki megmondanunk, hogy magyarok vagyunk, egy csomó osztrák nem bocsátja meg, hogy örökké lázadoztak eleink.

Olga: Félek, ha osztrákok lettünk volna, akkor se kedvelt volna minket az emberünk. Talán túl vidámak voltunk, az nem tetszett neki.

Valter: Igen, azt hiszem, tényleg így volt. De most se sokat kesergünk.

Olga: Majd teszek róla, hogy nagyon szomorú legyél. Rossz voltál, megérdemled.

Valter: Nem leszek szomorú, nem tudsz elkeseríteni, örülök, hogy veled vagyok.

Olga: Az embereknél ritka a nagy szerelem.

Valter: S az állatoknál?

Olga: Ki tudja?

Valter: S milyen sok helyre akartunk még elutazni együtt!

Olga: Igen, még New Yorkot is ígérted.

Valter: Mert nagyon tetszett neked egy film New Yorkról, azt hittem, látni szeretnéd a valóságban.

Olga: Egy ideig mindenhol jó veled, még egy barlangban is, még egy odúban is jó lett volna.

Valter: Vajon milyen lett volna New Yorkban, a harmincadik emeleten?

Olga: Párizst is terveztük.

Valter: Aztán olyan sok könyvet olvastunk el róla, hogy hetekig mindketten a Montemartre-ról álmodtunk.

Olga: Igen.

Valter: Jaj, de szép volt. Nem csoda, hogy most találkozni akartam veled.

Olga: A feketelevest felszolgálhatom?

Valter: Miféle feketelevest?

Olga: Amit ígértem, amivel elrontom a kedvedet.

Valter: Megházasodtál.

Olga: Nem, örömlány lettem.

Valter: Örömlány?

Olga: Az.

Valter: Nem hiszem.

Olga: Az lettem.

 

(Csend.)

 

Valter: Előbb is mondhattad volna.

Olga: Így jobban fáj.

Valter: Az biztos.

Olga: S most itthagylak.

Valter: Olga, te a leggaládabb vagy valamennyi között.

Olga: Te is Valter, tudod jól, te is.

Valter: Ezt nem hittem.

Olga: Tudom. (Feláll) Szia Valter.

Valter: Szia.

 

(Olga távozik.)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 2
Heti: 7
Havi: 47
Össz.: 1 549

Látogatottság növelés
Oldal: 1. rész
Zságot András: Szerelmünk - © 2008 - 2024 - zsagot-szerelmunk.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »