7. jelenet

 

Valter

 

Valter: (feláll az asztaltól, megint a közönséghez jön, hozzájuk szól) Tisztelt közönség, megint nem nyugszom bele, hogy Olga rosszlány lett. Nem hiszem el. Addig semmisítem meg az elmúlt jelenetet, amíg nekem nem tetsző lesz. Olga nem örömlány. Pokolba az előbbi jelenettel is! Jöjjön vissza hozzám Olga, aki nem örömlány, s én soha többet nem gondolok másra, csak őrá. Gyere Olga!

 

(Olga jön, Valter előbb visszaül.)

 

8. jelenet

 

Olga, Valter

 

Olga: Szia Valter!

Valter: (feláll) Szia Olga!

Olga: Nem késtem sokat?

 

(Leülnek.)

 

Valter: Olga, úgy váltunk el néhány évvel ezelőtt, hogy soha többet nem találkozunk. Ezért nem baj, hogy késtél egy kicsit.

Olga: S akkor most mi lesz?

Valter: Beszélgetni fogunk, ha eljöttél.

Olga: Nem írtad, miért szeretnéd, hogy találkozzam veled.

Valter: Szeretlek Olga, imádlak még mindig.

 

(Valter megfogja Olga kezét, de Olga elhúzza a sajátját.)

 

Valter: Nem hiányoztam.

Olga: Nem.

Valter: Olga, neked nem is jutott eszedbe az elmúlt időszakban, hogy találkozhatnánk.

Olga: Nem.

Valter: De azért most itt maradsz.

Olga: Egy ideig igen.

Valter: Miről beszélgessünk?

Olga: Te hívtál, s te kérdezed, mi lesz a napirend?

Valter: Igen, egy kicsit összezavarodtam.

Olga: Jaj, Valter, ennyit ér a férfiassággod?

Valter: Olga, te utálsz engem?

Olga: Több gondolat kavarog a fejemben, igen, egy kis utálat is.

Valter: Akkor ne utálj! Elég sokat szenvedek mostanság.

Olga: Minden ember sokat szenved, kivéve, akinek szépségkirálynő az anyukája és császár az apukája.

Valter: Az se szenved sokat, aki kínoz mást. Hogy ki ő, az, aki Valterrel beszélget most.

Olga: Valter, te elhamarkodottan ítélsz. Mi van, ha három napja nem ettem? Mi van, ha egész életemben háromszor annyit szenvedtem, mint te?

Valter: Abból indultam ki, ha te hiányoztál nekem, de én nem hiányoztam neked, akkor mégis az én életem a keservesebb.

Olga: Valter, nagyon fiatalok vagyunk ahhoz, hogy fellebbezhetetlen véleményünk legyen.

Valter: Te szenvedsz, Olga?

Olga: Istenem, a férfiak néha olyan keveset vesznek észre az életből!

Valter: Tehát szenvedsz.

Olga: Nem.

Valter: Miről szerettél beszélgetni velem, amikor még azon versenyeztünk, ki szereti jobban a másikat?

Olga: A szüleinkről.

Valter: Jól vannak a szüleid?

Olga: Jól, igen.

Valter: Az enyéim is.

Olga: Üdvözlöm őket.

Valter: Én is a tieidet.

Olga: Átadom.

Valter: A szüleim nagyon szerettek téged.

Olga: Az enyéim is téged.

Valter: Az enyéim azt mondták, biztos én voltam az oka, hogy összevesztünk.

Olga: Az enyéim is téged hibáztattak.

Valter: Nem megyünk el az enyéimhez?

Olga: Nem.

Valter: S a tieidhez?

Olga: Oda se.

Valter: Itt is jó.

Olga: Örülök, hogy jól érzed magad.

Valter: Az én szüleim nagyon örülnének, ha kibékülnénk.

Olga: Nem tudom, az enyéim mit szólnának hozzá.

Valter: Hívd fel őket telefonon, hogy itt vagy velem.

Olga: S ha többet nem találkozunk?

Valter: De találkozunk.

Olga: S ha te nem akarsz?

Valter: Én nagyon szeretném.

Olga: S ha egyikünk se akar?

Valter: Akkor is találkozunk. Mert a nagyszülők akarják.

Olga: Nem tudom, ki szerette jobban a másikat, de az biztos, te sokkal vidámabb voltál, amikor együtt voltunk, mint én.

Valter: Te komolyabb személyiség vagy, ez a magyarázat.

Olga: Amikor az egyik télen hógolyóztunk a házatok előtt, akkor elég megfontolatlannak látszottam.

Valter: Az az egy volt, amikor kicsit elfeledkeztél magadról.

Olga: Nem is kicsit, közepesen.

Valter: Szegény szüleim, bár téged is hibáztatnak, de legalább még mindig emlegetnek.

Olga: Ha megházasodsz, én leszek majd a rossz, ezzel szembe kell nézni.

Valter: Amikor elhagytál, anyuval jó hosszan beszélgettem, mindketten csodálkoztunk, de aztán úgy fejeztük be a beszélgetést, hogy megegyeztünk, minden jóra fordul.

Olga: Én is beszélgettem a búcsú után a szüleimmel rólad, mondták, hogy gondoljam meg magamat. Aztán már nem emlegetnek téged, látják, nem haltam meg érted, élik a maguk életét.

Valter: Jó volt, amikor szerettél, még akkor is, ha néha egy-egy beszélgetés gyötrelem volt. Mindig tudtam, hogy el fogsz hagyni, hiába találtam ki bármit, hiába jártam a kedvedben a végletekig, mindig töprengtem, hogy lenne jó.

Olga: Hidd el, Valter, a magam módján én is törekedtem, hogy minél boldogabbak legyünk együtt, aztán egyszer eszembe jutott, mi lenne, ha elválnánk, s ez a gondolat egyre nőtt, hatalmasodott.

Valter: Ki fog előbb meghalni, te vagy én?

Olga: Nem tudom Valter, reménykedem, hogy mindketten örökké élünk, s ha nem, akkor is a paradicsomba kerülünk, lehetőleg minél feljebb.

Valter: A szüleink is szerették egymást, mármint a tieid az enyéimeket és fordítva.

Olga: Nem sokszor találkoztak.

Valter: Háromszor, úgy emlékszem.

Olga: Igen, háromszor.

Valter: S egyszer apu azt mondta, úgy megkedvelt benneteket, hogy összeköltözne, a két szülőpár meg a gyerekek.

Olga: Ezt biztos csak tréfából mondta.

Valter: Mekkora ház kellett volna?

Olga: Legalább háromszintes. De az unokáknak aranyéletük lett volna.

Valter: Az unokák…

Olga: Akik aztán nem születtek meg.

Valter: Szép gyerekeink lettek volna.

Olga: S nem is buták.

Valter: Milyen szép volt a szerelem! Nem jó ilyen fiatalon a halálra gondolni.

Olga: Vagy szerelem, vagy halál?

Valter: Nem?

Olga: Amikor még sűrűn találkoztunk, akkor is szeretted a halált emlegetni.

Valter: Nem tudom.

Olga: S mondtad, hogy táncoltassunk asztalt.

Valter: A szüleidnél táncoltattunk is.

Olga: Bár senki nem hitt benne.

Valter: Én azért bíztam egy épkézláb üzenetben, meg abban is, hogy egy szellem bebocsáttatást kér a szobába, bekopog majd az ajtón.

Olga: (nevet) Nagyon jó.

Valter: S képzeld, talán az a szellem, aki akkor nem mert bekopogni az ajtón, most itt van, s jókat nevet rajtunk, hogy hogy szerencsétlenkedünk, nem bírunk békülni.

Olga: Nem békülünk Valter. Én örömlány lettem.

 

(A szokásos csend.)

 

Olga: Igen, ne lepődj meg, elegem volt mindenből, egyszer pénzt kértem, aztán még egyszer, s az lettem.

 

(Újabb csend, Valter gyötrődik.)

 

Olga: Kíméletlennek tartasz? Te mondtad még régen, hogy a lelki fájdalmak neked meg se kottyannak, nem érzek szánalmat Valter, csak elégtételt, hogy semmibe vetted az érzéseimet. Most megkaptad.

Valter: Olga, ez szörnyű. Az elmúlt időszakban számtalanszor gondoltam rád, te meg nem rám gondoltál.

Olga: S nem is fogok.

Valter: Most már persze nem kellesz. Pokolba!

Olga: Nem pokolba, mennyországba minden áldott nap, szia Valter, légy nagyon szerelmes!

 

(Olga feláll, távozik.)

 

9. jelenet

 

Valter

 

Valter: (megint a közönséghez sétál, nekik beszél) Felfoghatatlan. Olga egyik napról a másikra örömlány lett. Továbbra sem nyugszom, most se mondom, hogy igen, százszor is nem, addig élek, amíg újra nem jön el hozzám Olga. Nem szabad, hogy egy bohóság legyőzzön minket, szeretni fogjuk egymást, megtalállak Olga. Váljon semmivé az előbbi jelenet s találkozzam újra Olgával!

 

(Valter leül az asztalkához, Olga jön.)

 

10. jelenet

 

Olga, Valter

 

Olga: Szia Valter!

Valter: (feláll) Szia Olga!

 

(Leülnek.)

 

Olga: Nem késtem sokat?

Valter: Úgy váltunk el néhány évvel ezelőtt, hogy soha többet nem találkozunk. Ezért nem baj, hogy késtél egy kicsit. Örülök, hogy látlak.

Olga: S miért hívtál?

Valter: Nem bírom egyedül, Olga. Találkozni akartam veled.

Olga: Jaj, de nyomorúságos az élet!

Valter: Ezt még soha nem mondtad.

Olga: A vége felé azért mondtam hasonlókat.

Valter: S most miért?

Olga: Belegondoltál, hány százezer embert kell legyőznünk, hogy végre megnyugodjon a lelkünk?

Valter: Nekem százezreket nem kell legyőznöm.

Olga: Neked nem. Te kivételes személy vagy. Nekem igen, neked nem. Neked miért nem, Valter?

Valter: Nekem azért nem, mert az én céljaim összhangban állnak a nagy egésszel, s a világ örül, ha sikeres vagyok, mert ezáltal a világ is jobbul, előrefelé halad.

Olga: Valter, te vagy a legszerencsésebb ember, akivel valaha is találkoztam. S vajon az államférfiak, akiknek feladata országuk üdve, jobbléte, őket nem akadályozza senki? Ők is ugyanolyan szerencsések, mint te, hogy szolgák hada söpri el az útjukból a gátló tényezőket?

Valter: Jól van Olga, igazad van, biztos vannak nekem is ellenségeim, de az se vitatható, hogy nagyon nagy örömeim voltak az életben.

Olga: S arra nem gondolsz, hogy például elhagytalak? S úgy tűnik, azóta se tértél magadhoz?

Valter: Azt azért nem több százezer ember alakította úgy.

Olga: Nem tudhatjuk. Soha nem felejtem el, mekkorákat nevettünk a belvárosban egyszer szilveszterkor, az biztos, néhány magányos haragudott ránk akkor.

Valter: Jó, ebben is igazad van.

Olga: Kis bohó Valter!

Valter: Olga, nem békülünk ki?

Olga: Nem hiszem, győzz meg, mondd, hogy szép jövő áll előtted, azt nem is kell mondanod már, hogy imádsz, mert azt már mondtad, mondd azt is, hogy minden kívánságomat teljesíted, s akkor elgondolkozom, mit tegyek veled.

Valter: Milyen jó volna, ha az idők végezetéig beszélgethetnék itt veled!

Olga: Látod, hasonlókat mondasz, a végén megcsókolhatsz engem.

Valter: Űrutazást tervezek. Ha elég pénzem lesz, a Holdra is leszállok. Velem jössz?

Olga: Én az idén már nem mozdulok ki Magyarországról. Jövőre, mondjuk januárban, szívesen elmegyek veled, utálom a hideget, a Holdon biztos kellemesebb az idő, mint Magyarországon januárban.

Valter: Nem télikabátban szoktak az űrbe menni.

Olga: Akkor jövő januárban mehetünk. Kész van már az űrhajó?

Valter: Kész, de még megvizsgálnak minket, kibírjuk-e, hogy fönn vagyunk.

Olga: Engem ne vizsgáljon senki!

Valter: Jó, majd írok nekik egy levelet, hogy jól ismerlek téged, tekintsenek el a szemrevételezésedtől.

Olga: Vagy fizesd le őket!

Valter: Az még egyszerűbb, küldök nekik tízmillió forintot, annyi biztos elég lesz. Csak hagyjanak téged békén!

Olga: Nem biztos, inkább húszmilliót küldj!

Valter: Jó, ha pedig nem fogadják el, új vállalkozást keresünk, új űrhajót építtetünk, s megyünk a Holdra, ha több százezer ember is akadályoz minket.

Olga: Imádlak Valter.

Valter: S ez még nem minden!

Olga: Elolvadok Valter.

Valter: Egy állatkertet hozok létre a városban.

Olga: Nem hiszem.

Valter: Olga, hidd el! Kérlek!

Olga: Nem hiszem.

Valter: Bemutatok neked ötven fekvőtámaszt, ha elhiszed.

Olga: No, jó, legyen, s hány állat lesz az állatkertedben?

Valter: Pont száz.

Olga: Oroszlán is?

Valter: Oroszlán is.

Olga: S honnan van neked mindehhez pénzed?

Valter: Olga, te nem hiszel az én állatkertemben.

Olga: De hiszek. Csak a pénzforrásodat áruld el!

Valter: Lefizettem az MNB elnökét, hogy adjon pénzt nekem.

Olga: S másra nem tudtad volna elkölteni?

Valter: Annyit adott, hogy vettem magamnak még tíz gépkocsit.

Olga: De az állatkert helyett vehettél volna egy szigetet az óceánban.

Valter: Azt is vettem.

Olga: Miből?

Valter: Nyertem.

Olga: Melyik óceánban?

Valter: Az Atlantiban.

Olga: Én a Csendesben vettem kettőt.

Valter: Cseréld el az egyik szigetedet egy atlanti-óceánira, közel az enyémhez, aztán majd meglátogatjuk egymást.

Olga: Jó, Valter, nagyon örülök, hogy találkoztunk ma.

Valter: Van olajkutad?

Olga: Nincs.

Valter: Nekem sincs, de jó volna legalább kettő-három, akkor nem függnék az MNB elnökétől.

Olga: Menjünk el Arábiába, hátha van ott néhány gazdátlan kút.

Valter: Először írjunk egy levelet az arábiai vezetőknek, feleslegesen ne utazzunk, kérdezzük meg tőlük, van-e gazdátlan kút az országban.

Olga: Olyan szép az az Arábia, menjünk, ha nem lesz gazdátlan kút, akkor is gyönyörködünk a látnivalókban.

Valter: Akkor újra szerelmesek vagyunk egymásba?

Olga: Jaj, nem, még udvarolj kicsit, de közben elindulhatunk Arábiába.

Valter: Én úgy nem megyek, hogy nem vagyok benne biztos, imádsz.

Olga: Akkor még győzködnöd kell.

Valter: Közben mozdonyvezető lettem.

Olga: Azok jól keresnek?

Valter: Nagyon, több tucat ember élete függ a munkájuktól.

Olga: S miért nem mentél inkább lovashuszárnak? Azok az igazán karakán legények!

Valter: Féltem, hogy valakit megsebesítek, aki aztán a legjobb barátom lesz. A mozdonyvezetés a nekem való.

Olga: Unalmas. Mekkora zaj lehet a fülkében, ha nem is vagy egyedül, akkor se beszélhetsz senkivel, mert nem halljátok egymást.

Valter: Most már szeretsz?

Olga: Ha megígéred, hogy lovaskapitánynak állsz, akkor kilencvenöt százalék, hogy újra a tiéd leszek.

Valter: S mikor lesz száz százalék?

Olga: A kilencvenöt nem elég?

Valter: Neked se lenne elég.

Olga: Valter, be kell jelentenem valamit.

Valter: Mit?

Olga: Hogy rosszlány lettem.

Valter: Nem baj, majd kivásárollak.

Olga: De komolyan rosszlány lettem.

Valter: Én meg rosszfiú.

Olga: Valter, te nem hiszel nekem.

Valter: Nem hát.

Olga: Pedig most nem hazudok. Mindenkivel lefekszem, aki pénzt fizet.

Valter: (még mindig tréfálkozik, bár Olga már nem) Mindenkivel?

Olga: Mindenkivel, aki fizet. Veled is csak akkor, ha fizetsz.

Valter: (elkomolyodik) Rosszlány?

Olga: Az.

 

(Csend.)

 

Valter: Ez a legrosszabb. Ennél rosszabbat nem mondhattál volna.

Olga: Ne keseredj Valter. Én mindig jókedvű vagyok.

Valter: Azt elhiszem.

Olga: Soha nem unatkozom.

Valter: Nem.

Olga: Nem.

 

(Olga készül menni.)

 

Valter: Mész?

Olga: Igen, Csak ezt szerettem volna elmondani.

Valter: Jól van Olga, többet most már én se akarok veled találkozni.

Olga: Reméltem is. Szia!

Valter: Szia!

 

(Olga távozik.)

 

 

Oldal: 2. rész
Zságot András: Szerelmünk - © 2008 - 2024 - zsagot-szerelmunk.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat