11. jelenet

 

Valter

 

Valter: (megint a közönséghez sétál) Tisztelt Közönség! Látták, ugye? Mit szólnak? Én csak azért beszélek, hogy nehogy felrobbanjak. Mit tegyek?  De szeretem őt. Megint ne higgyek tulajdon fülemnek? Pedig nem nyugszom, nem törődök bele, hogy rosszlány lett Olga, küzdök tovább, elfelejtem az előbbi jelenetet, nem rosszlány Olga, találkozzunk újra, hátha most nekem lesz igazam, s hűséges volt, ahogy én hozzá. Gyere Olga! Felejtsük el az előbbit!

 

(Valter visszaül, Olga jön.)

 

12. jelenet

 

Olga, Valter

 

Olga: Szia Valter!

Valter: (feláll) Szia Olga!

 

(Mindketten leülnek.)

 

Olga: Nem késtem sokat?

Valter: Úgy váltunk el néhány évvel ezelőtt, hogy soha többet nem találkozunk. Ezért nem baj, hogy késtél egy kicsit. Hogy megy sorod?

Olga: Egyik nap pokol, másik mennyország.

Valter: Úgy, mint régen.

Olga: Pontosan úgy.

Valter: Még a panaszkodásod is hiányzott.

Olga: A végén már sokszor torkig voltál a sirámaimmal.

Valter: Nem.

Olga: Te mondtad.

Valter: Ha jókedvű voltál, igaz, jobban szerettelek.

Olga: S te, Valter? Menny és pokol?

Valter: Pokol és pokol.

Olga: Rossz barátok közé keveredtél?

Valter: Mindig eszembe jutsz.

Olga: Az tényleg pokol.

Valter: S folyton magamat hibáztatom.

Olga: Nagyrészt miattad is bomlott a szerelem.

Valter: Már templomba is elmentem.

Olga: Mondtam sokszor, hogy járjunk templomba.

Valter: Régen még nem hittem istenben.

Olga: Hanem minden csak úgy kialakult az évezredek során.

Valter: Igen.

Olga: Én gyerekkoromtól kezdve mást se hittem, mint hogy van Isten, képtelen vagyok másképp szemlélni a világot.

Valter: Nem tudom. Én egyszer hiszek, egyszer nem, mert az is furcsa, hogy itt repked felettünk láthatatlanul az Isten, meg egyszer feltámadunk, s a rosszak a pokolba kerülnek, szóval ezekben mindben hinni, ez az én lelkemet igencsak megterhelné.

Olga: Összefügg egymással a feltámadás, a pokol és minden, ha egyben hiszel, utána az összes többiben sem kételkedsz.

Valter: De én sokszor minden egyes tanban kételkedem. Mert így is elég bonyolult a világ, úgy meg áttekinthetetlen, ha még repked felettünk a Teremtő.

Olga: Nem repked, üldögél.

Valter: S miért van annyiféle Isten? S miért tűnt el egy csomó a múltban? S ha a világ össze nem omlik, még új Istenek születnek majd. S hány háború robbant ki azért, mert a vallások nem fértek meg egymás mellett?

Olga: Ha egy Istenben hiszel, s a többire ügyet sem vetsz, a te Istened feléd fordul és elűzi a bajokat a fejed fölül. S egy idő után eszedbe se jut a többi Isten.

Valter: S vajon ez nem jelenti azt majd, hogy butulok, hogy az ellenvéleményekre fittyet hányok, nem olvasok majd az iszlámról, a buddhizmusról, semmiről, csak az én Istenem képe tölti ki a mindennapjaimat?

Olga: Ha végre egy Istenben hiszel majd, benne megtalálod a teljességet, az ellentéteket, még a vágyott buddhizmust és iszlámot is, s talán a szerelemben is szerencsésebb leszel, mert a gondolkodásod kitisztul.

Valter: Viszont nem felejtem el, hogy az évezredek alatt hány kitűnő elme tagadta Isten létét. S manapság is, egyre többen. Az ember olyan esendő, nem tudjuk elhinni sokan, hogy van egy Mindenható, akinek az akaratára bolygók keletkeznek, folyók, világosság, sötétség. Hány ember élt eddig, s a többség épp csak számolni tudott, írni, olvasni, de volt, aki azt se, s most jössz nekem Jézus Krisztussal, aki halottakat támasztott fel, én ebben teljes szívvel soha nem fogok hinni.

Olga: Mert csökönyös vagy, s nincs benned semmi emelkedettség.

Valter: Ha mindketten fenntartások nélkül hinnénk, örökké együtt járnánk templomba.

Olga: Úgy bizony.

Valter: De a teremtés is, meglátod, meghalunk és rájövünk, hogy minden sokkal egyszerűbb volt, mint amit a vallások tanítanak.

Olga: Lehet, hogy megvetsz, de én elképzelhetetlennek tartom, hogy más igazság legyen, mint a Bibliáé.

Valter: Milyen jó volt, amíg nem tudtam, hogy ilyen megingathatatlan a hited. Filmeket néztünk, meg színházaztunk.

Olga: Én sokszor gondoltam, hogy szóba hozom az Istent és Jézus Krisztust, de te voltál a fővezér, fel is néztem rád, mindig az volt, amit te szerettél volna.

Valter: Megtéríthetetlen voltam és az is vagyok.

Olga: Más tulajdonságodat fogom akkor kedvelni, nem a tántoríthatatlan istenhitedet.

Valter: Akkor semmis a kijelentésed, utálsz és nem akarsz látni engem.

Olga: Még mindig te vagy a fővezér.

Valter: (nevetve) Ó, köszönöm Istenem.

Olga: Valter, én kiszámíthatatlan vagyok, az egyik percben imádlak, aztán két évig gyűlöllek.

Valter: S ez miért kiszámíthatatlanság? Pontosan tudom, hogy ilyen vagy, le tudom írni, mit mondsz egy perc múlva.

Olga: Legalább az Istenben hinnél Valter, a javadat akarom.

Valter: Persze, hogy a barátaim mind sutyorogjanak a hátam mögött, feladta a szerelmet, Jézus Krisztus katonája lett ő.

Olga: Ez nem azt jelentené.

Valter: De a barátaim ezt mondanák.

Olga: Hidd el, sokkal boldogabb lennél.

Valter: Félek, elveszteném az állásomat is.

Olga: Kapnál helyette jobbat.

Valter: Millióknak csak a vallás ad vigaszt. Nem akarok közéjük tartozni.

Olga: Most mi ad vigaszt neked?

Valter: Most vannak barátaim, Olga.

Olga: Nincsenek Valter, a gondolataid vannak csak, melyek lassan idejétmúltakká válnak.

Valter: Isten?

Olga: Nézz fel az égre Valter, s megtalálod a boldogságot.

Valter: Most az egész bibliát olvassam el?

Olga: Igen.

Valter: Te hányszor olvastad el?

Olga: Kétszer.

Valter: Azt hittem, többször.

Olga: Kétszer elég volt, de hetenként lapozgatom.

Valter: S úgy elolvasni, hogy emlékezzem minden tanításra.

Olga: Szeretni fogod.

Valter: Csak téged, Olga. Miért nem a görög filozófiába szerelmesedtél bele?

Olga: Én minden szeretek, ami nem alantas.

Valter: Akkor idézz nekem Platónból ógörögül!

Olga: Túlértékelsz Valter.

Valter: Milyen küzdelmes ez a találkozás.

Olga: Minden találkozásunk az volt. Gyürkőztünk egymással.

Valter: S közben a világgal is.

Olga: Sokkal tartósabbak a vallásosok szerelmei.

Valter: Egyszer már mondtál nemet, belehalnék, ha másodszor is mondanál.

Olga: Dehogy halnál, folyton az eszedben lennék, hiányoznék, de ez legalább megóvna a ballépésektől. Szerencséd, hogy találkoztál velem.

Valter: Olga, ne csak egy percre térj vissza hozzám! Vitatkozunk majd a vallásról, ócsárolhatod a filozófiatörténet nagyjai közül azokat, akik anyagelvűek voltak.

Olga: Unlak Valter.

Valter: Biztos megismerkedtél valakivel időközben.

Olga: Mindenképp unnálak.

Valter: De úgy különösen, ha várnak rád.

Olga: várnak.

Valter: Ki az? Ismerem?

Olga: Többen vannak.

Valter: Hányan, Olga?

Olga: Nagyon sokan.

Valter: Hárman?

Olga: Valter, sokkal többen.

Valter: Hogy-hogy sokkal többen?

Olga: Úgy, hogy örömlány lettem.

Valter: Ne butáskodj Olga, beszéljünk másról.

Olga: Erről beszélünk Valter, ma egész végig a bolondját járattam veled, tényleg örömlány lettem én.

Valter: Olga, ennél jobb tréfákat is mondtál már.

Olga: Ez nem tréfa.

Valter: Olga, itt hagylak.

Olga: Ne hagyj itt Valter, azt szeretném, hogy egészen biztos légy abban, örömlány lettem.

Valter: (egyre kevésbé tetszik neki a beszélgetés) Olga, én itt hagylak, te megőrültél.

Olga: Nem Valter, örömlány lettem, és én foglak itt hagyni téged.

Valter: (egyre jobban elhiszi, amit Olga mond) Olga, lassan hiszek neked. Bár nem fér a fejembe.

Olga: Hidd el nyugodtan, se nem hazudok, se nem tréfálok. S nem bolondultam meg.

Valter: Ennél rosszabbat nem is találhattál volna ki.

Olga: Nem olyan rossz az.

Valter: Meggyilkolsz Olga.

Olga: Hogy ne te gyilkolj meg engem.

Valter: Szeretsz élni, Olga?

Olga: Imádok.

Valter: Mindent elhiszek.

Olga: Az lettem. S most elbúcsúzom. Szomorkodj egyet Valter!

 

(Olga feláll, elmegy.)

 

13. jelenet

 

Valter

 

Valter: (a közönséghez jön, hozzájuk beszél) Tisztelt Közönség, egyre fogy a reményem. Megint a pokolban láttam Olgát. De küzdeni kell. De meg kell halni, hogy újra a mennyben legyünk. Gyere Olga, imádlak! Legyen megint az enyészeté az előbbi jelenet, gyere Olga, nem igaz, hogy mindig rosszlány leszel. Gyere drágám!

 

(Valter visszaül a helyére, Olga jön.)

 

14. jelenet

 

Olga, Valter

 

Olga: Szia Valter!

Valter: Szia Olga!

Olga: Nem késtem sokat?

Valter: Úgy váltunk el néhány évvel ezelőtt, hogy soha többet nem találkozunk. Ezért nem baj, hogy késtél egy kicsit.

Olga: Nem maradhatok sokáig.

Valter: Pedig békülni szeretnék.

Olga: Békülni? Valter, több mint két éve nem találkoztunk. Azóta gyerekeim születhettek.

Valter: Talán nem.

Olga: S gondolod, hogy vártam rád?

Valter: Igen, Én vártam. Én időről időre visszaidéztem az együtt töltött eseményeket.

Olga: Én meg nem. S nem is hiányoztál. Még kezdetben sem

Valter: S lett gyereked?

Olga: Nem, azért gyerekem nem született.

Valter: Én mégis békülnék.

Olga: Lehetetlen.

Valter: Én szeretlek, neked pedig még nincs gyereked.

Olga: Akkor össze se vesznének a szerelmesek.

Valter: S udvarol neked valaki?

Olga: Udvarol.

Valter: Ismerem?

Olga: Ne faggass Valter, add fel, nem maradok sokáig. Reménytelen próbálkozás.

Valter: Imádlak Olga.

Olga: Valter, soha nem foglak szeretni már. Hidd el!

Valter: Legalább kétszer-háromszor még találkozzunk!

Olga: Csak gyötrelem lenne neked. Találj valaki mást!

Valter: Eddig se sikerült.

Olga: Most már tudod, hogy nincs miben reménykedni. Most már tudod, hogy nem szeretlek. Így találsz valakit.

Valter: Nem.

Olga: Valter, én örömlány lettem.

 

(Pillanatnyi csend.)

 

Olga: Tényleg örömlány lettem.

 

(Csend.)

 

Olga: Nem viccelek. S várnak rám nemsokára.

 

(Csend.)

 

Olga: Ugye elhiszed?

Valter: Nem hazudsz?

Olga: Nem.

 

(Csend.)

 

Olga: Most már biztos keresel valakit.

Valter: S sokkal feküdtél le, mióta elváltunk?

Olga: Több mint két év? Gondolkozz Valter, ebből élek.

Valter: Pedig volt jó munkád.

Olga: Aztán?

Valter: A szüleid mit szólnak?

Olga: Persze ők voltak az elsők, akiknek elmondtam.

 

(Csend.)

 

Olga: Senki se tudja, csak te.

Valter: Aztán egy szép napon megtudja a legjobb barátnőd.

Olga: Szerinted egész életemben ezt fogom csinálni?

Valter: Nem?

Olga: Sok pénzem lesz, aztán kitalálok valamit.

Valter: És én még megkérdeztem, hogy van-e gyereked.

Olga: És te még egy órával ezelőtt szerelmes voltál belém. S ha akarom, ma megkérted volna a kezem.

Valter: Te ma a véremet veszed Olga. Ma mindenért bosszút állsz.

Olga: De ugye nem mondod el senkinek, amit elárultam neked?

Valter: Nem, Olga, keresek egy feleséget magamnak.

Olga: Ugye, hogy mégis rám hallgatsz? Olga nem bírt a zajgó vérével.

Valter: Mellettem kellett volna maradnod.

Olga: Te se szerettél igazán, én meg utáltalak. Az emlékek persze szépek voltak, de azok csak arra jók, hogy néha jobb kedvre derítsenek, arra semmiképpen, hogy egy házasság alapjai legyenek. Nem is tudom, mi a házasságnak az alapja. Talán ezért lettem örömlány.

Valter: S szoktál beszélgetni a vendégekkel?

Olga: Szoktam.

Valter: Mi másról, a szerelemről? Meg az eddigi életedről. Engem imádtál egy ideig, most meg a pénzt imádod. Meg a bűnt.

Olga: Rólad velük nem szoktam beszélni. Valamennyire talán még én is szeretlek.

Valter: Irigyelhetjük egymást.

Olga: Igen, néhány napra tényleg belebújnék a bőrödbe, aztán lehet, hogy végleg ottmaradnék. Nem is tudjuk, mi volna jó. De erről beszélgettünk annak idején. Emlékszel?

Valter: Emlékszem Olga.

Olga: Most már csak az a kérdés, ki fog előbb távozni innen. Nem is értem, miért készítenek egyáltalán dokumentumfilmeket, a valóság olyan unalmas.

Valter: Nem tudom, miért nem üvöltözöm veled.

Olga: Minden reményedet elvesztetted most. De persze nekem se jó a kedvem. Valóban jó volna Valterré válnom, s néhány évet kihúznom a neved alatt.

Valter: Hiszen nyertél, Olga.

Olga: Nyertem, ez biztos, de a háborút nem veled vívom, egy csatát nyertem meg ellened.

Valter: S ki ellen háborúzol?

Olga: Arra szerintem sose jövök rá, kivel. Mindenkire sújtok a kardommal, s természetesen nem veszem észre, hogy a legsatnyább, a legéletképtelenebb, a legfakóbb volt az ellenségem a háborúban.

Valter: Szégyen ez az élet.

Olga: Szégyen hát, de mondtam én, hogy csókolózzunk?

Valter: Mindent feladtál Olga.

Olga: Mindent, ha nem bújhatok senkinek a bőrébe.

Valter: Mikor velem voltál, te voltál a királynő, az istennő, a minden úrnője, akkor azt csináltál, amit szerettél volna.

Olga: Nem kellettél Valter, most se kellesz és nem is fogsz kelleni soha. Nekem nem.

Valter: Jól van, Olga, nem tudom, hogy fogom magamban tartani a mai nap eseményeit.

Olga: Még mész valahova?

Valter: Nem, miért?

Olga: Mert azt mondtad, „a mai nap eseményeit”. Csak egy esemény volt ma, kiderült, hogy elbuktam.

Valter: Egy esemény, de annak több állomása. Így lett az egyből több.

Olga: Rosszkedvem lett Valter.

Valter: Én is bizakodóbb voltam, amikor vártalak, azt hittem, szebb a világ, s hittem, legalább annyit gondoltál rám, mint én terád.

Olga: Mindent megbeszéltünk Valter?

Valter: Tényleg mindent.

Olga: Akkor te ne ess abba a hibába, amelybe én. Higgy a szerelemben! S házasodj, de ha még mindig rám akarsz gondolni, tedd!

Valter: Amikor megmondtad, mivé lettél, el kellett volna rohannom innen.

Olga: Valter, szerencséd van, imádtál, s ki tudja, még meddig imádtál volna, ha nem választom ezt a szakmát.

Valter: Jól van Olga, utadra engedlek, ragyogj és hódíts!

Olga: Te meg neveld fel helyettem is a gyerekeket!

Valter: S legyünk mindketten nagyon boldogok!

Olga: Legyünk! (feláll) Szia Valter!

Valter: Szia Olga!

 

(Olga távozik.)

 

Oldal: 3. rész
Zságot András: Szerelmünk - © 2008 - 2024 - zsagot-szerelmunk.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat